| Hungarian Challenge - jótékonysági futam, gyűjtés szervezés 2. |
|
Kedves Challenge érdeklődő! Múlt héten tájékoztattunk benneteket az idei Budapest-Bázakerettye futamunk időpontjának módosulásáról, illetve a június 24-25-én megrendezésre kerülő jótékonysági futamról. A kiküldött hírlevelet követően rövid időn belül több észrevétel és felajánlás is érkezett, melyeket ezúton szeretnék megköszönni, kiemelve Németh Gábort, aki egy kisteherautót biztosít az adományok eljuttatására. Több levelet kaptunk, melyben azt kértétek, hogy a már öt éve zajló futamsorozatunk idén is, hagyományosan a Makói Hagymafesztiválon érjen véget. Annak érdekében, hogy minden előre megszervezett állomásra ellátogassunk azt a döntést hoztuk, hogy utolsó futamunk nem Budapestről, hanem Bázakerettyéről rajtol. Ennek alapján a sorozat idén a következőképpen alakul: - Budapest-Ibrány - Jótékonysági futam az árvízkárosultak megsegítésére - 2010. július 24-25. - Bázakerettye-Makó – A kis kunsági futam – 2010. szeptember 11.-12. (Gyülekező 10-én este Bázakerettyén, este fürdőzés, rajt reggel 8-kor Bázakerettyéről ) Nevezni mindkét futamra a www.hungarianchallenge.hu oldalon lehet. A jótékonysági futamról: Kollégáink már felvették a kapcsolatot a felsőzsolcai adományozást koordináló önkormányzattal, és kérésünkre a helyiek összeállítottak egy rövid listát azokból az eszközökből melyekből jelenleg is hiányt szenvednek az ott élők. A helyiek elmondása szerint számtalan egyesület, vállalkozás visz a térségbe adományt, ám sajnos igényfelmérés nélkül, így van amiből a szükségesnél több van, és van amiből kevés. Pénzt nem, hanem a felsőzsolcaiak által jól felhasználható adományokat gyűjtünk! A futamon résztvevők feladata az adományozás, de természetesen nem várjuk el, hogy megpakolt autókkal induljatok útnak 24-én reggel. Kérjük, hogy a nagyobb adományokat juttassátok el hozzánk, illetve a következő listából állítsatok össze egy kisebb csomagot, melyet a helyszínen át tudtok adni. Íme egy tájékoztató jellegű lista arról amire szükségük van a helyieknek: Tartós élelmiszer: zacskós levesek, konzervek, tészták, ecet, olaj, fűszerek, kávé, tea Tisztítószerek: tusfürdő, sampon, szappan, fogkrém (gyerek is), fogkefe, konyhai tisztítószerek és eszközök, öblítők Műszaki termékek: hajszárító, centrifuga, mosógép, hűtőszekrény, villanyrezsó, gáztűzhely, kávéfőző (kotyogós is jó), csillár, asztali lámpa, vasaló Egyéb eszközök: fakanál, tányérok, poharak, edények, műanyag edények (lavór, vödör), gyerekbútor, játék, törülközők, ágyneműk Ezen felül építőanyagot is szívesen fogadnak, bármekkora mennyiségben. (Ezek szállítmányozásában is tudunk segíteni.) AMI NEM KELL: ásványvíz, ruhanemű, hypo és domestos, bébi étel, pelenka A gyűjtés és adományozás menete: - futam időpontjáig korlátozott számban saját raktárunkban tudjuk gyűjteni az adományokat, amennyiben saját raktárunk kapacitása már nem teszi lehetővé azok átvételét, úgy kérjük, hogy a 2010. július 24-én induló futam rajtja előtt egy előre meghatározott helyszínre hozzátok el az adományokat. - a rajtot követően, előre láthatóan szombat délután érkezik a mezőny Felsőzsolcára, ahol a csapatok átadják apró adományikat, az előre összegyűjtött adományok pedig nap közben, egy előre meghatározott helyen/időpontban kerülnek átadásra, melyeket a Németh Team részéről, Németh Gábor fuvarozó (www.ngfuvarozas.hu ) segítségével juttatunk el. Felajánlását ezúton is köszönjük! A jótékonyságban résztvevőknek megjelenést biztosítunk a sorozat honlapján a jótékonyság menüpont alatt logóval, linkkel. Bízunk benne, hogy együttes erővel sikerül támogatnunk a rászoruló családokat. Adományokkal kapcsolatban Simon Eszter kolléganőnket keressétek: mobil: 06 20 922-2227 tel.: 06 1 439-0171 (munkanapokon 9.30-16.30 között hívható) e-mail: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Üdvözlettel Polgár András, Polgár Tamás, Siska Zoltán |
| < Előző | Következő > |
|---|

